Általános javaslat, hogy az első trimeszter végétől, azaz a 10-12. héttől kezdődjön el a kismamák számára összeállított speciális tréning gyógytornász vezetésével.
Várandóság alatt megváltozik a szervezet működése. Fontos odafigyelni a jól és helyesen kivitelezett feladatok elvégzésére a baba egészsége érdekében. Egyéni kismama tornáink célja a szervezet megváltozott állapotához való adaptáció, a kismamák felkészítése a szülésre, a várandósság következtében kialakuló problémák megelőzése vagy kezelése (derékfájdalom, ödéma), illetve felkészülni a gyermek ágyi időszakra.
Tornáink során nagy hangsúlyt fektetünk az izmok stabilizálására – erősítésére, illetve a hasizmok szinten tartására. Ezenkívül szerepet kap a tartáskorrekció, amellyel az előforduló derék és hátfájdalmak megelőzhetővé válnak. Terápiás alkalmaink során hangsúlyt fektetünk ezenkívül a medencefenék tornára, melyben a gátizmok erősítése történik. Szülés során, illetve a szülés után is kisebb esélye van különböző problémák megjelenésére, ha a második trimesztertől rendszeresen végzünk megfelelő gátizomtornát.
Relaxin hormon megjelenése miatt a kötőszövet fellazul, így a lábboltozat meg tud süllyedni terhesség alatt. Lábtornánk segítségével ennek megelőzésére törekszünk. Vénás tornával a keringést javítjuk, így nem csak az esetleges ödéma kialakulása előzhető meg/kezelhető, hanem a magzat keringése is javul. Ezenkívül fontos szerepet kap a légzőtorna, illetve megtanítjuk a szülés közben alkalmazandó légzés technikák helyes kivitelezési módját. Tornáinkon szerepet kapnak az egyensúlyt és koordinációt fejlesztő gyakorlatok, melyek nem elhanyagolhatóak a megváltozott súlypont miatt.
Medical Fitness Kft. | CÍM: 2040 Budaörs, Otthon köz (zsákutca vége)
TEL: +36 70 678 4445 | EMAIL: budaors@mozgasklinika.hu | ADÓSZÁM: 29163759-2-13
Manuálterápia | Gyógytorna | Sportrehabilitáció | Fizikoterápia | Medical fitness (személyi edzés) | Jégszauna – hidegterápia | Tartásjavító gyógytorna gyerekeknek
Gyógytorna gyerekeknek | Női intim és gátizom torna | Kismama egyéni gyógytorna | Masszázs | Fitness terem